Meló-sztori / a kezdet kezdete

Bocs mindenkitől a csapongásért, de azért remélem, követhető a történet. :-) Illetve összekavarva, epizódonként is élvezhető!

Szóval Hercegnőnk az első munkanapján némi parával (egészséges mértékűvel) állt az összehívott értekezlet színe előtt, ahol befejező akkordként a Főnök emígyen szólt:
"... Hercegnőt mindenki használhatja..." Nnna, puff neki. Vérkomoly értekezlet, a miheztartás sem kimondottan tiszta még, és mégis meg kell állni röhögés nélkül, mert ki tudja?
Hercegnő lopva nézett körül, és hát bizony a műhelyből felhívott férfinép erősen vigyorgott, volt, aki hangosan is. A titkárnők gyöngye gondolt egy merészet, visszamosolygott az egybegyűltekre, aztán emelt fővel kivonult a tárgyalóból.

Másnap reggel rögvest szembenézett a problémákkal, amelyeknek legkisebb szegmensét a szakmai kérdéskörök alkották, sokkal inkább meg kellett küzdeni a sztereotípiákkal, no meg az ifjonc mérnökemberekkel.
Nem tudom, ki mennyire van képben, de még mostanság is előfordul, hogy egyesek, ha meghallják a munkakör megnevezését - titkárnő - máris a látás és mikulás között kávét főző-celebráló, karmait lakkozó, affekta libát képzelik el ebben a beosztásban. Holott ideje lenne állítani a beidegződésen, félretenni az előítéleteket, mert már régen nem az imént felsoroltak jellemzik Hercegnőt sem, hiszen sokkal virtuózabb a problémák gyors megoldásában, mint a kellő hőmérsékletű és ízlvilágú koffein előállításában.
Ez volt az ifjonc mérnökemberek - szám szerint kettő - első nagy tévedése. Ehhez kapcsolódott a második (szintén a témakörre vonatkozólag), miszerint a cég repikerete arra találtatott ki, hogy az alkalmazottak nyakló nélkül kávézhassanak. Majdan - mégsem utolsó sorban - az étkezés utáni mosogatás következett.
Az egyszerűség kedvéért nevezzük Mérnök 3-nak és Mérnök 4-nek a két ifiurat, és közelítsük meg a problémát.

Mérnök 3 éppen befejezte a dél környéki kalóriapótlást, amely forrását gondosan csomagoló barátnői kezek alkották, és otthonról származtak. Az étektároló- és hordó edényke szintén magántulajdont képezett, éppen ezért Hercegnő - szemrevételezvén a hűtőszekrényt - ezekhez nem is nyúlt, elvégre elmúlt munkahelyein sem volt divat belenézni-szimatolni más privát kajájába. Persze gyanús lehetett volna, hogy a gondosan dobozolt ebédkék némelyike már erőteljes színekben pompázott, de mit tudhatja az ember lánya, mert hátha az alulfizetett mérnökember másodállásban valamely gyógyszercégnek penicillint állít elő a privát dobozkáiban??? Nos, Mérnök 3 még a táplálkozás fáradalmait pihente ki a konyhában, amikor is Hercegnő belépett a helyiségbe. M3 meglepve tapasztalta, hogy a beste bige a Főnök kávéscsészéjét löbböli, de rá sem hederít a célzatosan bekészített, mosogatásra váró, éppen az imént kiürített dobozkára! Férfiúi mivoltának teljes tudatában, totális felháborodással morrant, miszerint:
- Van még ott mosogatnivaló, mellesleg a hűtő is tele van!
Hercegnő szembefordult M3-mal, és az elkerekedett szemű férfiemberrel nyomban meg is osztotta meglátását:
- Szívem szotyolája, ne keverjél össze Isaurával. A Főnök csészéjének tisztává varázsolása benne van a munkaköri leírásomban, azonban az edénykédet elmosogatni az fogja, aki kiette belőle a kaját, illetőleg a hűtőben tartózkodókba pedig belerohasztotta. Erősen koncentrálj, mert többször nem mondom el: zaba után nem mosogatok. Kávéscsészét is csak akkor, ha a tárgyalóban munkakörileg kávéztál az ügyféllel. Holnap reggel átnézem a hűtőt, és a lejárt, feltűnő szagú-színű cuccokat kihajigálom. Vagy ha undorodnék hozzányúlni, akkor kezdésnek telibenyomom Domestossal.
Mérnök 3 ezt nehezebben emésztette - jóval! - mint az ebédkéjét, pedig az sem volt valami diétás - valami tejfölös-káposztás cuccot étkezett némi oldalassal, kenyérkével.

Nem telt bele sok idő, csörrent a telefon, amely Mérnök 4 behízelgő hangvételű mondandóját közvetítette:
- Arany, édes Hercegnő, szánj meg minket, megfáradt mérnököket, és hozz nekünk kávét, méghozzá vödörnyit, mert határidős melónk van! Minden bizonnyal itt hálunk, és nélküled teljesen biztos, hogy rossz helyre húzzuk a vonalakat, mert semmi sem fog ébren tartani minket! Lécci, lécci, lécci!!!
A titkárnő a Főnökre nézett, elmondta, hogy a kollégák mit óhajtanak, majd a helybenhagyó bólintás után ment - kávét főzni.
Aztán tálcán, kicsészézve vitte a serkentőt a mérnökemberek irodájába, ott azonban nem úgy nézett ki a helyzet, mintha elhalálozott volna a ló, amely hozta volt a melót. Érthetőbben: a fiúk keze alatt kimondottan nem égett a munka, maximum a Passziánsz és az Admirális neveztű kártyajátékokkal zsibbasztották agytekervényeiket.
Hercegnő morc arckifejezéssel, kissé csörömpölős stílusban rakta le a kávéscsészékkel zsúfolt tálcát felfogván a tényt: Főnöki segédlettel meg lett vezetve.
A sorszámozott mérnökök vigyorogtak, de a szervírozott kávét nem hagyták veszendőbe menni. A hölgyemény dúltan visszament az irodájába, a szeme közé nézett még eléggé új főnökének, és közölte: - Nem volt szép húzás, most kicsit kevésbé kedvellek, mint eddig.
A boss elvigyorodott és elővette az ujjait, hogy szemléltesse az elkövetett hibákat:
1. Bármilyen szépen kérik, néhanap mondj nemet. Főként akkor, ha lenne más dolgod is. Mondjuk fontosabb.
2. Engem nem kell kedvelni. Sőt! Nem is szeretném, ha kedvelnétek. Ugyanis sokkal nagyobb összetartó erő együtt utálni valakit.
Mondjuk túl sok ujjat nem vett igénybe a hibák felsorolása, de amíg Hercegnő hallgatta a fejtegetést, máris elkészült a válasszal.
- Ez mind szép és jó főnököm, de akkor kérdezek. Helybenhagyólag bólintottál a koffeinkérő telefonra. Ha meg kell tanulnom nemet mondani, akkor esetleg rajtad kéne kezdenem? És mi van azzal, hogy "Hercegnőt mindenki használhatja..."? Most akkor mi is lenne az elvárásaiddal találkozó, követendő viselkedésforma részemről?
- Megfogtál. Igazad van, bocs. - vigyorgott a kenyéradói jogokat gyakorló, kulcsra zárta az irodája ajtaját, és titkárnőjét magára hagyva inkább menekülőre fogta... :-)))

Mese - befejező rész

Konok

            Lili és Agenor az esküvőjük másnapján elindultak, hogy megkeressék a sárkánycsaládot. Parázs és Ádáz az erdő mélyén, egy barlangban rendezték be a fészküket, de ismerve a sárkányok szokásait, az ifjú párnak nem okozott nehézséget, hogy megtalálják tanyájukat. Kikötötték lovaikat az erdőben, majd gyalogosan közelítették meg a rejtekhelyet.           
Már éppen beléptek volna a barlangba, amikor Ádáz eléjük állt és dühösen fújtatva, a lábuk előtt megperzselte egy lángnyelvvel a talajt. Látszott, hogy csak figyelmeztetés volt, viszont az emberek hátrahőköltek, hiszen egyik sárkány sem fenyegette még őket ennyire komolyan. Egyikük sem tudta mire vélni a hím sárkány viselkedését, ennek ellenére engedelmesen megálltak, hiszen nem akarták felbőszíteni a hatalmas tűz-sárkányt. Agenor értetlenül figyelte Ádáz kissé zavarodottnak tűnő viselkedését, de mivel a királyfi minden rejtett gondolatát értette a sárkány, ezért kissé morózusan ugyan, de félreállt a barlang bejáratától. Az ifjú herceg gondolatai ugyanis azt sugallták a pompás piros sárkánynak, hogy lássanak is odabent bármit Lilivel, mindig barátok maradnak. A barlang belsejében a smaragdszínű Parázs is idegesnek tűnt, de a királylány gondolatai az anyasárkányt is megnyugtatták, aki félreállt a fészek elől, hogy a jövevények megnézhessék a sárkánykölyköt. Lili és Agenor a félhomályban vették szemügyre a fiókát, és még így is kissé túl sötétnek látták a színét. A hercegnő lépett közelebb a fészekhez, Parázs pedig egy lángnyelvvel némi világosságot csiholt a sötétben. A láng fényében tisztán látszott a szurokfekete fióka és a nyakán felfénylő arany sáv. Az emberek már mindent értettek. Közelebb mentek a fészekhez, hogy megtapasztalják, valóban olyan ördögfióka-e minden fekete sárkány, mint ahogy ők tudják. A kicsi rájuk villantotta sárga szemét, és ugyanúgy törleszkedett az emberi kézhez, mint a szülei fióka korukban. A frissen házasodott pár eljátszogatott a kölyökkel, aki semmivel sem volt vadabb, mint a szülei az ő korában, ellenben kicsit engedetlennek tűnt. Lili el is nevezte Konoknak a pöttömöt. Miután a fióka a játéktól kimerülve elaludt, az emberek elbúcsúztak Parázstól és Ádáztól, majd lóra pattantak és hazavágtattak a kastélyba. A királylány a férjét kézen fogva rögvest átsietett Őszszakállhoz, hogy a sárkányos könyvből további információt gyűjtsön a fekete sárkányokról, hiszen miután Parázs is levetette kölyökbőrét, a hercegnőt nem foglalkoztatta, hogy mit kell tudni a gonosz sárkányokról. Őszszakáll meghallgatta a beszámolójukat, majd szemüvege fölött a fiatalok aggodalmas arcát vizsgálva elmondta, amit tudni lehetett arról a sorscsapásról, ami a fióka által érte Parázst és Ádázt.

- A fekete sárkányokat saját fajtájuk is kitaszítottként kezeli, de az ember nevelte sárkány nem tudja, hogy mit kezdjen a helyzettel. A gonosz-színű sárkánykölyköket rögvest a kikelésük után elüldözik a szüleik, mert ők maguk is annyira rettegnek tőlük, hogy inkább úgy tesznek, mintha a fióka nem is létezne. Ez a sárkányok törvénye. Parázs és Ádáz mindezt már megszegte, amikor nem tette ki azonnal a pöttöm szűrét. Az elüldözött kicsiknek saját magukról kell gondoskodniuk, ami megkeményíti őket. Fogalmuk sem lesz a szeretetről és gondoskodásról, ezért az nem is jelent számukra semmit. Az általatok felnevelt sárkányok saját maguknak, de végső soron nektek is feladták a leckét azzal, hogy megszegték ezt az egyértelmű szabályt. Ha sikerül Konoknak megtanítani, hogy mi az a szeretet, talán nem lesz baj belőle, hogy a szüleivel maradt. Ha nem sikerül ez a fajta kísérlet, a kölyök hamarosan veszélyessé válik, még rátok nézve is. Ha pedig így lesz, még Parázs és Ádáz sem tud majd megvédeni titeket a saját fiókájuk ellen. Persze meg fogják próbálni, de Konok harcolni és nyerni fog.

- Ennyire vészes a helyzet, Őszszakáll? – szomorodott el még az eddiginél is jobban Lili.

- Igen, felség – felelte a tudós gondterhelten. – Rátok nézve veszélyes a fióka, a védelmetekre kelő szülei sem tudják majd őt megállítani.

- Azért próbáljunk segíteni nekik – vélte Agenor. – Konok gyönyörű, Parázs és Ádáz pedig jó sárkány. Nem lehet, hogy ha a fióka megkapja tőlük a gondoskodást és mi is segítünk, akkor ne úgy viselkedjen, mint a szülei.

- A bizalom és a szeretet valóban sokat segíthet, ráadásul nem is nagyon van más választásotok. Ha pedig mégis felülkerekedne benne a gonoszság, kénytelenek lesztek Nesztor herceg segítségét kérni.

- Arról szó sem lehet! – ellenkezett azonnal a királylány. – Nesztor Parázsnak is ok nélkül nekirontott, eszemben sincs a sárkányok közelébe engedni!

- Remélem nem lesz rá ok, hogy mégis kérni kelljen a segítségét – mormogott az öreg, majd ismét a lombikjaiban bugyogó löttynek szentelte figyelmét. A hercegi pár néhány percig még a tudós mellett maradt, majd elbúcsúztak tőle és visszamentek a szobájukba.

Konok fejlődése ugyanolyan ütemben történt, mint hajdanán a szüleié. Az apró sárkány nem sokáig volt pöttöm, viharos gyorsasággal nőtt. A színe ellenére nagyon kedves sárkányfiú vált belőle, nyilvánvalóan Parázs és Ádáz legjobb tulajdonságait örökölte. Lili és Agenor a napjuk legnagyobb részét a barlangban töltötték, az öreg király el is volt keseredve, hiszen a herceggel – véleménye szerint – nem koronájának örökösét nyerte, hanem még egy sárkánydadát.

Azonban Agenort hamarosan elszólította a kötelesség a felesége és a sárkánytanya mellől, mert meg kellett védenie jövendő birodalmát. Nesztor herceg apja ugyanis hadat üzent, ezért a királyfinak a katonái élén csatába kellett mennie.

Ádáz követte jó barátját a harcba, a tűz-sárkány segítségével Agenor rendre győzelmet aratott. Az ellenfél azonban hamar megelégelte a vesztes csatákat, ezért csapdába csalta a sárkányt és a herceget. Bár hősiesen küzdöttek a túlerő ellen, Agenor fogságba esett, Ádáz pedig megsérült. A királyfi gondolataiban szinte rimánkodott a sárkánynak, hogy meneküljön, mire barátja végre szót fogadott és szárnyat bontva visszarepült a barlangjához. A sárkánytanyán Lili rögtön bekötözte a sebet, és elment gyógynövényeket gyűjteni az erdőbe, hogy minél inkább elő tudja segíteni a tűz-sárkány gyógyulását.

Konok a hercegnővel egy időben tért vissza környékbeli barangolásából, ahol a növendék sárkány a repülési technikáját tökéletesítette. Amikor a fekete sárkány meglátta sebesülten fekvő apját, rettenetes haragra gerjedt. Nyakán felfénylett az arany sáv, sárga szeme csak úgy villogott a sötétben. Lili és Parázs felváltva próbálta megnyugtatni a sárkányfiút, azonban Konok nem hallgatott senkire. Amikor a hercegnő az útjába állt, egyetlen mozdulatával elsodorta a lányt, anyjával pedig a barlang előtt csapott össze. Konok már nagyobb és erősebb volt Parázsnál, az anyasárkánynak esélye sem volt arra, hogy megállítsa a fiát.

Agenort a lovára kötözve kísérte Nesztor, amikor Konok utolérte őket. A sárkány leszállt a sárkányölő elé, a herceg és katonái közé egy tűzfüggönyt fújt. A körben csak hárman maradtak, a fogoly, a sárkány és Nesztor. A szőke herceg elhatározta, hogy végez Konokkal, azonban az ifjú sárkány sorra kitért a támadások elől, és minduntalan megfosztotta ellenfelét a fegyverétől. Amikor a sárkányfiú már úgy gondolta, hogy eleget játszadozott, lovastul a karmai közé kapta Agenort és Nesztort, majd szárnyát kitárva elindult vissza a barlanghoz. Az ellenlábas herceg mindent megtett, hogy kiszabaduljon, folyamatosan izgett-mozgott a karmok között. Konok egy tó fölött repülve döntött úgy, hogy megleckézteti a sárkányölőt és mintha véletlenül történt volna, elejtette a szőke herceget. Nesztort jeges félelem gyötörte, miközben a tóba zuhant. A fekete sárkány időközben a tóparton óvatosan letette Agenort, majd a herceg mellett elheverve nézte Nesztor küzdelmét a hullámokkal. Amikor a sárkányölő a fürdőzés után a lovával együtt partot ért, felpattant hátasára és vad vágtában menekülésbe kezdett. Agenor Konok hátán ülve, a levegőből figyelte a foglyot. Ameddig az általa kívánt irányba haladt a menekülő, nem történt semmi, azonban amint irányt változtatott, a sárkány rögvest fölé repült és ismét felkapta a lovat és lovasát. Agenor azért vitte magával ellenfelét, mert úgy gondolta, hogy békekötés fejében majd szabadon engedi Nesztort. Mivel nagyrészt mindannyian repültek, hamar visszaértek a sárkánybarlanghoz, ahol időközben már Őszszakáll is ott tartózkodott és igyekezett segítséget nyújtani a hercegnőnek Ádáz talpra állításában. A tűz-sárkány azonban nagyon gyenge volt, sebe állandóan felszakadt, nem akart gyógyulni. Az öreg igen felderült, amikor meglátta a fogoly Nesztort, hiszen a tudós könyvekben az állt, hogy az ember által okozott sebet csak egy sárkányölő sárkányvérben megmártott gyűrűje tudja tökéletesen rendbe hozni, egy másik sárkány tüzes leheletével együtt.

Agenor – miután Őszszakáll elmondta neki, hogy a fogoly gyűrűje meggyógyíthatja a sebesültet – belökdöste a szőke herceget a barlangba, ahol Ádáz mellkasának sebétől néhány méterre megálltak. A fekete hajú herceg arra kényszerítette Nesztort, hogy kinyújtsa a karját, majd a gyűrű felfénylő kövét beletartotta a Parázs által fújt tűzbe. Arany, ezüst, kék, zöld, piros, és fekete csóva simította végig Ádáz mellkasát, amely egy szempillantás alatt beforrt. A tűz-sárkány lerázta magáról a gyógyfüves kötést, majd ereje teljében, makkegészségesen kiment a barlang elé. A sárkánycsalád felszárnyalt örömében, az emberek pedig mosolyogva nézték őket. Nesztor leakasztotta a nyakából a sárkányfogas-sárkánykarmos nyakláncot, felfűzte rá a gyűrűjét, majd az ékszereket Lili kezébe nyomta:

             - Nekem már nem lesz rájuk szükségem, tartsátok meg, hogy bármikor segíteni tudjatok a sárkányaitokon, ha az emberi ostobaság bajba sodorná őket. Én soha többé nem emelek kezet sárkányra, hiszen hiába miattam sebesült meg Ádáz, a fia mégsem bántott, ezt valahogyan meg kell hálálnom. Az országotok miatt se aggódjatok, önként veletek maradok, ameddig meg nem érkeznek apám békekövetei.

- Köszönjük, Nesztor – válaszolta Agenor, miközben kezet fogott egykori ellenfelével.

Teltek-múltak a napok, a három fiatal kedvenc elfoglaltsága az volt, hogy a sárkányokkal együtt kirándultak. A szőke herceg atyja elküldte ugyan a békeköveteket, a békét az uralkodók aláírásukkal és pecsétjükkel szentesítették is, Nesztor mégsem tért vissza azonnal apja udvarába. Ugyanis már nem sárkányölőként, hanem szívesen látott vendégként tartózkodott Lili és Agenor kastélyában. Parázst, Ádázt és Konokot nagyon megkedvelte, de a kedvence mindenképpen a fekete sárkányfiú volt. Ebben az időben történt, hogy Konok másodszor is levedlett. Vadonatúj bőre az egyik lábán zöld, a másikon piros volt, arany nyakörve megszélesedett, a többi testrésze azonban fekete maradt. A fiatalok ismét Őszszakállhoz mentek, hogy megkérdezzék, mit jelent az ifjú sárkány színösszeállítása. Az öreg tudós szokásához híven hümmögött egy ideig, majd a szemüvege fölött nézve a fiatalokat válaszolt:

- Ezek a színek azt jelzik, hogy Konok csodasárkány lett. A szüleinek és nektek köszönhetően a bizalom és a szeretet csodája.

Mese 2

Kalandok

  

Miután megkapta a nevét, a sárkánykölyök rohamos fejlődésnek indult, szinte percről-percre növekedett. A hercegnő mindent megtett azért, hogy pártfogoltja a lehető legjobban érezze magát, ezért ha tehették, nem is voltak a kastélyban, hanem a környéket járták. Hamarosan elérkezett az első vedlés ideje, amelynek befejeztével Parázs nyakán egy nagyon vékony sávban felfénylett a nemzetségét jelző zöld nyakörv. Őszszakáll ennek ellenére figyelmeztette Lilit, hogy ez még nem jelent semmit, a végső szín mindenképpen a második vedlés után alakul ki.

Egyik környékbeli barangolásuk alkalmával találkoztak a szomszéd ország királyának a fiával, Agenorral. A fiú egyidős lehetett a királylánnyal, a haja fekete, a szeme zöld volt, egy szépséges szürke paripán ült és nagyon zavartnak tűnt, amikor meglátta a hercegnőt a növendék sárkány társaságában.

Parázs azonnal védekező testtartást vett fel, Lili pedig harciasan a sárkány elé állt, mire a fiú elmosolyodott. Még mindig mosollyal az ajkán előhúzott a mellénye zsebéből egy sípot, és megfújta azt. Alig telt el néhány szempillantásnyi idő, amikor a magasban megjelent egy másik növendék sárkány, majd méltóságteljesen leereszkedett a levegőből Agenor lova mellé. Lili és Parázs döbbenten szemrevételezte a jövevényeket, mind a királyfit, mind a sárkányt. A királyfi halkan szólalt meg:

- Ha valaki sárkánytojást talál, az nem véletlen, mint ahogy az sem lehet az, hogy mi itt négyen összefutottunk. Sárkánybarátainknak találkozniuk kellett, méghozzá a második vedlés előtt.

- Azt gondolom, igazad van – felelte a hercegnő. – Az én nevem Lili, a sárkányhölgyé pedig Parázs.

- Örvendünk – ugrott le lováról a herceg. – A társaságomban lévő sárkányfiú neve Ádáz, én Agenor vagyok.

- Nem is tűnik annak – nézegette a Parázsnál kicsit nagyobb növendék sárkányt a királylány.

- Most már – nevetett a királyfi – Láttad volna akkor, amikor kikelt! Nagyon dühös volt a világra, hogy el kellett hagynia a biztonságos tojást. És mivel igen emlékezetes volt az arckifejezése, arról kapta a nevét.

- Már tanítottad valamire?

- Nem nagyon kellett. Repülni csak néhány napja tud, a sípszó általában arra szolgál, hogy figyelmeztessem, nem kell hozzá semmi, hogy magamhoz hívjam.

- Tudom. Nekem is elég Parázsra gondolnom, máris megjelenik. De a síp jó ötlet, mert ahogy növekszik, egyre több ember nézi őt rossz szemmel. Kezdenek félni tőle, hiába magyarázom, hogy veszélytelen.

- Velünk is hasonló történt. Főleg akkor vált problémássá a többi emberrel való kapcsolatunk, amikor szárnyat bontott és még nem tudta tökéletesen végrehajtani a fel- és leszállásokat. Időnként a riadalom mellett kárt is okozott, amikor landoláskor becsapódott egy kunyhóba, vagy felszálláskor nem húzta fel a lábát, és lesodorta vele a templomtornyot. Egy napon aztán apám kastélyába az alattvalók küldöttséget küldtek, hogy a király távolítsa el a sárkányt. Atyám nem tehetett mást megkért rá, hogy vigyem el a palotából Ádázt. Engedelmes fia vagyok a királynak, de a barátomat mégsem zavarhattam el, így útra keltem vele együtt. Most pedig itt vagyunk.

- Ó, abból csak botrány lenne nálunk is, ha egy sárkány helyett kettővel mennék vissza a kastélyba, jó atyám már így is aggódik, hogy mi lesz velem, ha állandóan csak Parázzsal vagyok – értett egyet Lili Agenorral. – Én úgy terveztem, hogy megvárom a második vedlést, amikor is kiderül, hogy Parázs melyik nemzettséghez tartozik, és elindul, hogy megkeresse az övéit. Oda már úgysem tarthatok vele, tehát akkor visszatérek a palotába és apám-királyom óhajának megfelelően valódi hercegnőként viselkedve, fogadom az udvarba érkező kérőimet. 

- Az első részhez szívesen csatlakoznánk, ha neked is tetszik az ötlet! Négyesben addig, amíg Parázs és Ádáz el nem indul a saját útján, aztán visszakísérnélek apád kastélyába – ajánlotta a királyfi.

- Rendben Agenor. Szerintem is jobb lenne együtt kivárni a vedlés idejét.

- Nagyszerű! Annyira örülök, hogy beleegyeztél!

- Én is örülök nektek – mosolygott Lili.  

A különös négyes heteket töltött együtt. A sárkányok már tökéletesen repültek, és volt arra is példa, hogy a két ember megtapasztalhatta – ki-ki a saját védence hátán – a repülés gyönyörűségét. Vándorlásuk során igyekeztek elkerülni az emberi településeket, csak élelemért kerestek fel egy-egy falut.

Elérkezett a második vedlés ideje. Ádáz néhány nappal előbb vetette le kölyökbőrét, mint Parázs. A sárkányfiú egész teste gyönyörű piros lett, ebből az emberek rögvest tudták, hogy egy királyi vérvonalú tűz-sárkány rejtőzött eddig a barna bőr alatt. Parázs vedlése is hamarosan bekövetkezett, teljes testen smaragd színű lett a sárkánylány, ebből kiderült, hogy szintén az uralkodó föld-sárkánydinasztia utódját tisztelhetik benne.

A hatalmasan gyönyörű sárkányok elbúcsúztak nevelőiktől, a levegőben leírtak egy tiszteletkört, majd eltűntek a keleti horizonton.

Lili szeméből könnyek csorogtak, bár tudta, hogy ennek be kellett következnie. Mégis nehéz szívvel gondolt a búcsú pillanatára. Agenor észrevette a királylány zaklatottságát ezért magához húzta őt, és vigasztalóan átölelte.

Másnap reggel hallgatagon lóra ültek, és elindultak vissza a hercegnő apjának palotájába. Agenor a kastély felvonóhídja előtt egy csókkal búcsúzott el Lilitől, majd vad vágtában távozott úgy, hogy vissza sem nézett.

A királylány köszöntötte édesapját, majd a szobájába vonult, ahol ismét elsírta magát, hiszen nem csak a sárkányok hiányoztak neki, hanem az ifjú herceg is. Először úgy gondolta, hogy csupán a búcsúzás viselte meg ismét, aztán rá kellett döbbennie, hogy beleszeretett Agenorba. Ennek ellenére nem szeghette meg apjának tett ígéretét, tudta, hogy hamarosan férjet kell választania. Titkon abban reménykedett, hogy az Ádázt nevelő herceg sem közömbös iránta, és eljön, hogy megkérje a kezét. 

Özönlöttek a kérők a palotába, hiszen Lili szépségének messzire eljutott a híre. A királylány azonban Agenorra várt, és sorban utasította el a kegyeiért versengő ifjakat. Már több százan megfordultak a kastélyban, amikor egyikőjük, egy szőke, kékszemű királyfi – Nesztor – kedvességével meglágyította a hercegnő szívét, de csak annyira, hogy az hajlandó volt kilovagolni vele.

A sétalovaglás útvonala az erdőbe vezetett, és Lili elábrándozva gondolt arra, hogy annak a helynek a közelében vannak, ahol a Parázst rejtő tojást találta.

Amint kiértek egy tisztásra, szárnysuhogás hallatszott, és a lovasok elé leereszkedett a nemes megjelenésű, tündöklően zöld, immáron felnőtt Parázs. Nesztor a kardját előkapva nekirontott a sárkánynak, Lili hiába kiáltott rá, hogy maradjon nyugodtan. A szőke herceg már majdnem elérte kardjával a sárkányt, amikor egy másik penge állta útját, és Nesztor Agenor dühtől villogó zöld szemével találta magát szemközt.

A két herceg küzdeni kezdett egymással, szikrázva csattogtak a kardok. A hercegnő is előkapta szablyáját, és a harcolók közé állt. Első kérdését dühösen Nesztornak címezte:

- Rosszul hallasz, herceg? Szóltam neked, hogy hagyd békén a sárkányt!

Mielőtt azonban a szőke királyfi megszólalhatott volna, Agenor gúnyosan felnevetett:

- Ugyan Lili! Nesztor herceg egy híres sárkányölő dinasztia sarja, nézd csak! – majd kardjával ellenfele nyakához nyúlt és előhúzott az ing alól egy nyakláncot, amely sárkánykarmokkal és fogakkal volt ékesítve. – Ráadásul ezek csak azok, amelyeket már ő ölt meg! Tényleg nőül mennél egy ilyenhez? – háborgott a herceg.

A királylány döbbenten nézte a nyakéket, mint megdönthetetlen bizonyítékot. Leeresztette a kezében tartott pengét, és a fejét lehajtó, megbánó arcot vágó sárkányölőhöz fordult:

- Bocsáss meg nekem hercegem, hogy nem szóltam arról, jó viszonyban, mi több, barátságban vagyok a sárkányokkal. Nem kívánhatom tőled, hogy a kedvemért megváltozz és megkedveld őket. Kérlek, ha visszatértünk a kastélyba, köszönj el apámtól és távozz, hiszen nyilvánvaló, hogy nem lehet közös jövőnk.

- Kívánságod parancs – bókolt Nesztor, miközben elrakta a kardját. – Veled Agenor, meg még számolok! – pattant a nyeregbe, majd suhintotta meg hátasát a királyfi. Lili megkönnyebbülten nézte a távolodó herceg hátát, majd a társaságában maradt fiúhoz fordult:

- Köszönöm, hogy megmentetted Parázs életét! Minek köszönhetem látogatásodat?

- Lássuk csak – húzódott mosolyra Agenor szája – először is Ádáz és Parázs visszatért az övéiktől, mellesleg egy pár lettek, ezt jöttem elújságolni. Illetve azt szeretném kideríteni, hogy álmodtam-e a Lili hercegnővel történt búcsúcsókot.

A királylány válaszul átölelte a herceget és megcsókolta őt.

- Szóval nem álmodtam, hasonlóra emlékeztem – állapította meg a fiú. – Mit gondolsz Lili, ha a palotában megkérem a kezedet, mi lesz a válaszod?

- Egy határozott igen, Agenor.

- Remek! Egyébiránt van itt egy barlang, abban egy helyes sárkánytojás. Az anya Parázs, az apa Ádáz. Meg akarod nézni?

- Igen! – lelkesedett a hercegnő.

Lóra szálltak, majd elügettek a barlanghoz. Az üregben Parázs mellett ott volt Ádáz is, és a puha fészekben a tojás. A fiatalok megsimogatták, átölelték a sárkányokat, majd visszamentek a palotába. Lili bejelentette, hogy Agenort választotta, így kérői lógó orral távoztak a kastélyból.

            Menyegzőjük hét országra szóló volt, és miközben az ifjú királyi pár örök hűséget esküdött egymásnak, a közeli barlang mélyén megrepedt a sárkánytojás. Parázs és Ádáz vigyázó tekintetétől kísérve kikelt a sárkánybébi, amely már születése pillanatában koromfekete volt, és hiába ragyogott szépséges arany nyakörve, vészjósló színe előrevetítette a hamarosan egymás hegyén-hátán bekövetkező problémákat.      

Mese

Sárkánymese

 

            Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy öreg király. Ennek a királynak volt egy eladósorban lévő lánya, Lili. A barnaszemű és barnahajú hercegnő azonban nem óhajtott még férjhez menni, és – atyja szerint – egyáltalán nem királyi sarjként viselkedett. Kedvenc elfoglaltsága volt, hogy a kastély környékén barangolt, hol lóháton, hol gyalogosan. Egy ilyen kirándulás alkalmával a királylány talált egy hatalmas tojást. Óvatosan betakargatta szerzeményét, majd ügyelve arra, hogy az nehogy megsérüljön, szépen lassan visszament a palotába.

            Első útja apja udvari tudósához, Őszszakállhoz vezetett. Lili kicsomagolta, amit talált és várakozóan nézte az idős tudóst. Őszszakáll a szemüvege fölött kinézve vette szemügyre a tojást, majd hümmögött párat, leemelt egy karmokkal díszített, csodaszép könyvet a polcról, és kinyitotta azt. A hercegnő kíváncsian kukucskált az öregember válla fölött a nyitott könyvbe, majd csodálkozva meredt a tojásra, ugyanis az írás szerint sárkánytojást talált. Őszszakáll megköszörülte a torkát, amivel magára vonta a királylány figyelmét, majd egy takaróba bugyolálta a hercegnő szerzeményét és így szólt:

- Lili hercegnő, nagy megtiszteltetésben van részed. Egy sárkánytojást találtál, és hogy ráakadtál, az minden bizonnyal nem véletlen. A gondjaidra bízott tojást melegen kell tartanod, majd a kikelő sárkánybébit is a legjobb tudásod szerint kell gondoznod. Az ifjú sárkánynak nevet kell majd találnod, ami nem lesz egyszerű feladat, hiszen kikelés után egyszerű barnák, vagy feketék a fiókák. Csak a második vedlés után derül ki, hogy melyik nemzetséghez tartozik új barátod.

- Értem Őszszakáll, de honnan fogom tudni, miként viselkedjek vele, mit tanítsak neki?

- Kezdetben elég lesz csak szeretned és óvnod a pici sárkányt, majd a színe kialakulásakor ráérsz azon gondolkodni, mire tanítsd meg őt.

- Milyen színű lehet egy sárkány, kedves öreg tudósom?

- Amennyiben közrendű sárkánytól származó tojást találtál, a kifejlett példány barna marad, csak a nyakán egy széles sáv fogja jelezni, hogy melyik nemzetséghez tartozik. Ha piros lesz a nyaksáv, akkor tűz-sárkányról beszélhetünk, ha zöld, akkor föld-sárkányt találtál, ha kék szín jelenik meg rajta, akkor víz-sárkány lett, ha pedig ezüst, akkor levegő-sárkányról van szó. Alapvetően ez a négy fajta van, na meg rajtuk kívül még egy. Mégpedig a gyönyörű szénfekete, arany nyakörves, de ne akard, hogy egy ilyen példány rejtőzzön a tojásban!  Ugyanis ő a rossz, a gonosz sárkány, aki már fióka korában fekete. A gonosz sárkányok minden példánya fekete, ők mindannyian királyi vérből származnak, általában a szüleik nem azonos nemzetségűek. Egyébként a barna fiókából is lehet a második vedlés után fekete, azonban a feketén kikeltek nagy általánosságban nem változtatják meg vedléskor sem a színüket. Persze az előre semmiképpen nem tudható, hogy milyen sárkányka lakik a tojásban. Visszatérve a szerencsés esetre, ha a sárkánygyerek egész teste a második vedlés után sáv nélkül pirosra, zöldre, kékre, vagy ezüstre változik, akkor a jelenleg is uralkodó sárkányok gyerekével van dolgod.

- De Őszszakáll, miért nem tudok én sárkányokról, főleg miért nem találkoztam még eggyel sem?

Az udvari tudós elmosolyodott a bajusza alatt, majd a hercegnő arcát megsimogatva válaszolt:

- Biztos, hogy találkoztál már velük Lili, csak nem láttad őket. Remekül el tudnak rejtőzni, elég félénk jószágok, viszont ha okuk van rá, szörnyű dühösek tudnak lenni. Amikor melegszel a kandalló mellett, vagy megfő a vacsorád, a tűz sárkány van a közeledben. Jólesően összegömbölyödsz a melegben, örömmel eszel. Ezt a sárkány látja, és örül neki, ráadásul, ha még kedvel is téged, akkor szelíden viszonyul hozzád. Ugyanez vonatkozik a föld sárkányurára is, hiszen a fák koronája, a mező zöldje, ha akarod, elrejt, ráadásul az erdő csöndjét hallgatva mély elégedettséget érzel. Ha bármilyen vízbe belemész, és pancsolni támad kedved, biztos lehetsz benne, hogy egy sárkánnyal úszol, lubickolsz. Ha pedig a szél játékosan beleborzol a hajadba, enyhet ad a nyári forróságban, akkor tudnod kell: éppen egy levegő-sárkány játszik veled.

- Igazad van, öreg barátom, valóban mindent megtapasztaltam már, amiről beszéltél. De milyen, amikor dühösek?

- Nos királylány, ok nélkül nem tombolnak a sárkányok. Egy fákat kicsavaró szélvihar, a vizek áradása, erdőtüzek és földrengések mind azt jelentik, nincs egyensúly, dühösek a sárkányok. Ilyenkor néha még egymással is összecsapnak, de ők mégis sokkal bölcsebbek, mint mi, emberek vagyunk. Hamar lecsendesedik a dühük, és utána mindig helyrehozzák, amit a tombolásuk alatt leromboltak, és ebben segítenek is egymásnak. Lehet, hogy különböző nemzetségűek, mégis az egyensúlyban érzik jól magukat és tesznek is érte.

- Akkor azt az esetet kivéve, amikor fekete bébi kel ki, nincs félnivalóm a tojáslakótól, igaz?

            - Igaz. Most menj Lili, és vigyázz a tojásra! Tartsd melegen, mindig legyen rajta takaró!

- Köszönöm Őszszakáll, megyek.

- Ha kikelt a kicsike, szólj és megnézem!

- Így lesz! – válaszolta a királylány, majd a puha takaróba bugyolált tojást visszavitte a szobájába. Az egyik kanapéját a kandalló mellé tolta, egy meleg ruhákkal kibélelt fűzfavessző kosárba tette és kíváncsian figyelte a sárkánytojást. Feszültséggel és várakozással telt el három nap, mire az első repedés megjelent a tojáson. A hercegnő figyelmesen nézte a tojáslakó igyekezetét, majd odament a kosárkához, és óvatosan segédkezett abban, hogy a pici sárkány végre kikelhessen. A sárkányfióka egészen kimerült a kikelés nagy munkájában, a levegőt sűrűn véve vackolta be magát a meleg ruhák közé, miközben Lili a tojás maradványait takarította el a sárkánybölcsőnek kinevezett kosárból.

A hercegnő végre minden figyelmét az újszülöttnek szentelhette, így a kosár mellé ült és kedvtelve nézegette a jövevényt. A barna fiókának egy nagyobbacska gyíkra emlékeztető feje volt. Nagy, kerek szeme smaragdzölden fénylett, benne a függőleges fekete pupilla érdeklődve, de máris barátságosan tekintett Lilire. Karmos mellső és hátsó végtagjai még kissé gyengék voltak, de a formájukon máris látszott, hogy milyen erőteljes és hatalmas jószág lesz hamarosan a gazdájuk. A sárkánybébi szárnya összehajtva, nyugodtan hevert a fióka oldalán, nyílhegy végű farka néha-néha megmozdult, amikor a pici szimatoló orrlyukai valamilyen új illatba ütköztek. A királylány bizalommal telve, de mégis óvatosan nyúlt be a kosárba, nem akarta a pöttöm sárkányt megijeszteni. Az pedig, mint egy hálás, simogatásra vágyó kiscica törleszkedett a lány kezéhez, miközben érdekes, de barátságos kurrogó torokhangokat hallatott. Lili lágyan simogatta a pikkelyes bőrt, miközben halkan beszélt a fiókához:

- Üdv a világon, Sárkányka. Ameddig nem találok neked valami szép nevet, így foglak hívni. Most átmegyünk apám udvari tudósához, Őszszakállhoz. Már ő is nagyon kíváncsi ám rád! Ne aggódj csöppség, alaposan bebugyolállak, hogy meg ne fázz!

Ezzel a hercegnő betakargatta a fiókát, és átsietett vele az öreg tudóshoz.

Őszszakáll elégedetten nézegette a sárkánykölyök fénylő, zöld szemeit, bizalmatlanul fenyegető testtartását, amikor közeledett felé. Percről-percre erősödött a kicsi szörny, már egyre biztosabban állt a lábán. A tudós vizsgálódó tekintete nem tetszett a fiókának és ezt kifejezésre is juttatta, kitárt szárnyaival, csapkodó farkával, és a torkából gomolygó füstfelhővel. Az öreg elmosolyodott és biccentett Lilinek, hogy menjen közelebb a pöttömhöz. Amint a királylány a kicsi közelébe ért, a fióka össszecsukta a szárnyait, és hízelegve a lányhoz simult. A hercegnő vigyázva bebugyolálta pártfogoltját a takarójába, és elkezdte ringatni a picit. Amikor a fióka elaludt, Lili lerakta, hogy zavartalanul pihenhessen, ő pedig az öreg tudóssal együtt belemerült a sárkányos könyv tanulmányozásába, hiszen elképzelése sem volt arról, miként kell gondozni a parányi szörnyecskét. Sárkányka álmában tüsszentett egyet, és amikor a királylány ránézett, észrevette, hogy tüzet fogott a bébi takarója. Odaugrott a csöppséghez, gyorsan kivette a takaróból, ami a padlóra hullott. Miközben a királylány védőn magához szorította a fiókát, az anyag tüze is ellobbant, foszlányai már csak parázslottak a palota kőpadlóján. Lili lerakta a bébit, hogy az megismerkedhessen a tűzzel.

A pici sárkány kitárta a szárnyait, majd a száját is és ráfújt a takaró maradványaira. Azok ismét felizzottak, miközben a kölyök büszkén nézett föl a hercegnő arcába. A királylány mosolyogva simította végig a sárkány hátát és így szólt:

- Nem kell tovább gondolkodnom a neveden, ugye Parázs? 

Meló-sztori *** Következő epizód

Mint azt már az előzőekben írtam, Királylány és Hercegnő igen jó nexusba keveredett. A Királylány - miután megcsömörlött a neten bonyolított randiktól - elhatározta, hogy máshol próbálkozik. Ki is nézett magának a műhelyben egy srácot, aki - hiába volt neje, plusz egy gyerkő is - úgy tűnt, a szemezésen és mosolyon kívül másra is vevő. Nevezzük a fickót - csak az érthetőség kedvéért - Janinak. Persze Királylány igyekezett a Főnök előtt titokban tartani a vonzalmát, lévén a boss nehezen emésztette volna meg a tényt. Elvégre Jánosunk fiatalabb, jóképűbb volt nála, nem beszélve a tényről: a Királylány erősen érdeklődött Jani iránt, míg ezt a Főnökkel kapcsolatban igazán nem mondhattuk volna el. Ne is szépítsük tovább a dolgot, mondjuk ki: a bosst elővette volna minyima az irigység, és hát bizonyára nem nézte volna sokáig tétlenül, ha kitudódik a dolog.
A Királylány - miután verbális és non-verbális módon is megbizonyosodott róla, hogy semmit nem értett félre, Jánosunk vevő a titkos viszonyra - hamarosan rálépett a következő lépcsőfokra.
Egy délután, munkából hazafelé menet közölte a Hercegnővel, hogy elérkezett a pillanat, kész a haditerv. Miszerint őhölgysége másnap beteget jelent a Főnöknél, a Hercegnő a műhelyben - főként János hallótávolságán belül - jó hangosan sajnálkozik a váratlan, ámde nem súlyos rosszullét miatt, amiből a Jani bizonyára érteni fog, és a tettek nemes mezejére lép.
És lőn. Királylányunk beteget jelentett, a Hercegnő teleharsogta a műhelyt, majdan a két nőszemély várakozó álláspontra helyezkedett. Eltelt egy óra, majd kettő, amikor is a Királylány felhívta a titkárnők gyöngyét megérdeklődvén, mégis mi az ábra? A Hercegnő leballagott a műhelybe, körülnézett, majd közölte barátnőjével a tapasztaltakat: A Jani itt van, de nem úgy tűnik, hogy éppen beleszakadnak a melóba. Ha engem kérdezel, ez is csak egy pasi, aki a ráutaló magatartást per pillanat valamiért nem akarja érteni, úgyhogy szerintem jobban jársz, ha egyenesen megmondod neki, mi lenne a dolga. Úgyis mindjárt felmennek a konyhába reggelizni, beszélj vele!
A Királylány is így gondolta, így a Hercegnőtől elbúcsúzott, hogy minél előbb tudjon beszélni titkos szívszerelmével.
Ugye, azt nem felejtettük el, hogy Jánosunk nős paskó, akinek eszében sincs váltani, csak némi izgalomra vágyott? Ugyanis ez az elkövetkezendő történések miatt igen horderős információ...
Szóval a Hercegnő úgy volt vele, hogy most már a Királylány intézze egyedül a szexuális életét, és egyébként is, minek oda szócső, ahol az elviek már egyébként is le vannak zsírozva?
A titkárnők gyöngyszeme vissza is caplatott a helyére, majd nem sokkal azután, hogy nekiállt átnézni az időközben a mérnökök által az asztalára pakolt árajánlatokat, a Főnök is bement a saját szobájába, és magára csukta az ajtót.
Kisvártatva azonban a Főnök beinvitálta a szobájába a titkárnőjét, és feltette neki a keresztkérdést:
- A mobilod huszas, vagy harmincas?
- Harmincas - lepődött meg a lány, és immáron igen figyelmesen vizslatta a boss arcvonásait. A Főnök egy mély sóhaj kíséretében a Hercegnő orra elé dugta a mobilját, amelyben a következő SMS virított: "Én is rettenetesen kívánlak, de most nem tudok kimenni hozzád."
A boss - miután látta, hogy titkárnője pókerarccal értelmezi a szöveget, ismét kérdezett, azért lássuk be, hangyányit ostobát:
- Ha a szöveg alján virító számot felhívom, akkor az fog jelentkezni, aki az SMS-t küldte?
- Minden bizonnyal - hangzott a válasz, és erre a Főnök már emelte is a céges vonalas telefont, elvégre az titkosítva volt, így a mobilon maximum az "ismeretlen szám" villoghatott.
A boss fülelt, és hitetlenkedve hallgatta a kagylóból kihallatszó, illetve a konyhából ugyanolyan ütemben behallatszó csörgéseket.
A Főnök kirúgta maga alól a széket, és a konyhában reggeliző munkatársakhoz loholt. A komolyságát megőrizve próbálta értelmezni az elé táruló látványt, hiszen a srácok nyugodtan falatoztak, csak János hallózott bőszen a telefonjába.
A boss rászegezte a tekintetét a meglehetősen jóképű, ámde igen meglepett Janira és megkérdezte:
- János! Tudja maga, hogy milyen SMS-t küldött nekem?
- Igen - rebegte a kérdezett, majd egy kicsit magára találva folytatta: - De nem oda szántam.
- Hát mertem remélni! - ezzel a Főnök szabályos hátraarc után dúltan visszament a szobájába.
A Hercegnő előkapta a telefonját és sietve bement a női mosdóba, ahol első lépésként könnyesre vihogta magát, másodikként felhívta a Királylányt.

Uraim!
Titkos viszony esetén óvakodjanak attól, hogy a főnökük keresztnevét adják a hölgynek, bármennyire is besorszámozzák - miszerint: Pisti5. Mert a mellékelt ábra szerint van rá esély, hogy nem oda megy az a fránya SMS, ahová szánták.
Illetve azt is javallanám, bármennyire is "ész megáll" állapotba kerülnek a hölgy nem éppen visszafogott üzenetétől, használják az SMS olvasásakor fellelhető "válasz" funkciót, mert azzal sokkal nehezebb a fentiekhez hasonló, kellemetlen helyzetbe kerülni.
Ellenben ha a hölgykoszorú szórakoztatása volt a cél, akkor egy hangot sem szóltam, mert az legalább sikerült!  :-)

Vélemény a Reményhajsza II-ről

Sziasztok!

http://olvasnijo.blogger.hu/2012/05/03/sylvia-river-remenyhajsza-ii

:-DDD

Köszönet érte a bloggernek!